2010.12.02.
14:05

Írta: Hage

Szervíz II.

Leírom, mert érdemes, hogy milyen kálvária vár azokra, akik szervízbe kényszerülnek vinni a gépüket.
Csodálatos MacBook-om egyszer csak úgy döntött, hogy a megszokottnál hangosabb lesz, így a ventillátor csapágyas meghibásodása egyre jobban idegesítőbb zajjal járt. Ezt tetézte a cd-dvd beadó eldeformálódása, amit nem tudom mitől szerzett, valamint a garanciális gyári hiba javítása is esedékes volt (felrepedezett és tört a fedlap). Ennek tetejébe a winchester is bedöglött... Szóval nem maradt más.

Nosza, be a kereskedőhöz, ahol ugye veszek mindent ehhez a géphez. Belépek, köszönünk, mint régi ismerősök és akkor belekezdek. Kikapom a gépet, mondván ez a baja.

-Aha, hát ez szervíz lesz, úgyhogy beküldjük az Almáriumba.
-Az mennyi idő lesz?
-Kb 1 hét, de lehet több. Nekem van ott gépem november óta (megjegyzem akkor még október volt...).
-Az igen... Más megoldás nincs?
-Nem nagyon.

Belemegyek a játékba, nosza elmegy laza két hét mire hívnak, hogy megvan a gép, most hozta a futár. Bemegyek átvenni, meg azért is, hogy a winchestert akkor nézzük meg. Próbálgatjuk, de nem megy, ebből csere lesz. Jó, akkor veszek bele memóriát is, mert azt is nagyon régóta tervezem. Feltesszük a rendszert, a régi winyót megkapom emlékbe. Irány haza. Itthon bekapcsolom, erre égtelen zaj, meg franctudja mi... Mondom leszarom, most dolgozni kell vele, a házikkal sem haladok így a szervízelések miatt. Meg tényleg a munkahelyen sem hiszik el, hogy 2 hétig kell javítani valamit egy olyan korban, ahol már régen embereket küldünk az űrbe. Gyűröm a napokat, aztán egyszer azt hallom, hogy nem hallok semmit... Mi a... Leállt a ventillátor, vele a gép és most nem akar újra elindúlni... Telefon, kereskedő. A helyzet ismertetése után mondja, hogy a szervízt hívjam fel. Ok, munkalap száma megvan, telefonálok.
-Jó napot, a gépem miatt telefonálok, amit önök szervízeltek 5 napja és most teljesen leállt.
-Munkalapszáma? - bediktálom neki. -Ez a gép javítva lett.
-Milyen hibákkal is?
-Fedlapcsere valamint a cd beadó elferdült.
-Ennyi?!
-Más nincs ide felírva.
Mély levegőt veszek, mert érzem szétbasz az ideg, és az nem jó.
-De én ezt egy sor más hibával együtt küldtem be. - közben oldalra hajolok, ahol megpillantom a cd bedobónyílást, ami még mindig görbe... Érzem jön a vörös köd.
-Mi ezekkel a hibákkal kaptuk meg.
-De itt a ventillátor is rossz volt, valamint a winchester is. És nem is javították ki a cd hibáját.
-Egy pillanat és adom a főnökömet.
Közben hallom, ahogy átadja a kagylót a "főnöknek" egy rövid tőmondattal: problémás ügyfél.
Bemutatkozik, ismertetem az ügyet röviden neki is.
-Igen emlékszem, megjavítottuk a gépét.
-Éppen most ment tönkre, a nem megjavított ventillátor miatt.
-Ez nem volt a munkalapon.
-Akkor mégis ki tehet erről? Mert a kereskedőnél beküldik magukhoz, ahol velem együtt felveszik a hibákat, majd maguknál meg nincs meg a teljes lista... Az hogy a lista fele meg elveszett hülyeség.
-Mi ezzel kaptuk meg, nálunk nincs hiba.
-Akkor meg mi tartott ennek a két hibának a javításán két hétig?
-Nálunk biztosan nem volt ét hétig, az lehetetlen.Ez nálunk maximum 4 nap! Biztos a kereskedőnél állt napokig! (Mi a jó francnak lenne ott?)
-Jó, akkor vegyük a CD-DVD olvasót, az rajta van az önök listáján és itt van előttem. Ugyanolyan mint volt, hozzá sem nyúltak.
-Biztosan cseréltük, csak maga tette tönkre megint.
Ekkor elállt a szavam. Ez tényleg kirakta a tutit: az én hibám az egész, szándékosan rongálom a gépem, amin dolgozok... Majdnem földhöz vágtam a telefont, de az is apple, úgyhogy visszafogom magam.
-Na jó, azonnal megyek be a szervízbe!

Táskába bepakolok, felülök a bringára és irány a cím. Hamar odaérek, bemegyek, a dühtől teljesen kikészültem: úgy mentem be hogy patak vér fog folyni. Előkerül egy ügyintéző, megjelenik a "főnök" is, aki szemlátomást meglepődik, hogy bementem, de le se szar komolyabban. Elmondom, hogy miattuk ment tönkre a gépem újra, holott én szervízeltetni küldtem be és ugyanúgy visszakaptam. Nézi a munkalapot, aztán mondja, hogy de nekem ezért nem is kellett fizetnem (mert csak a garanciális javítás ment rá, azért).
-Még szép, hogy nem fizetek a semmiért! -ezt már kicsit önkontrol nélkül adom elő.
-Annyit tudunk tenni, hogy felvesszük újra a gépet szervízbe, ha kívánja.
-Nem kívánom, de nincs választásom sem...

Aztán otthagyom, ki tudja talán újabb két hétre...

És igen, igazam lett: újabb két hét a szervízben, a gép persze most működik, de a winchestert nem tudták megjavítani, így vetetni akartak velem egy újat...
-Tehát ezt két hete vettem...
-Akkor még garanciális, ha gondolja vigye el a kereskedőhöz.
-De a garancia megfelelő üzemeltetés mellett szól, maguk miatt meg nem működött a ventillátorom és tönkrement a nem lévő hűtés okán.
-Mi nem hibáztunk, ez a szervízlapon nincs rajta. A kereskedő küldte be rosszul.
-Azt kétlem, mert a kereskedőnél együtt vettük fel a hibajegyzéket és nem hinném, hogy át akarnának verni... Amúgy meg nem kaptak szervízlapot, így nem tudom elkérni, hogy bizonyítsam ezt önöknek.
-Ezzel nem tudok mit tenni. Nálunk nem volt hiba.
-Valamint azt is mondták, hogy két hétig nem lehetett önöknél a gépem, mert ez 3-4 nap alatt elkészül, bármi baja is van. Én megint két hetet vártam és nekem kellett felhívni önöket, hogy mi a helyzet a gépemmel.
-Nem volt elérhető, többször is hívtuk.
-Igen, ennek kapcsán megnéztem a szervízlap példányomat és a hívásom után jöttem rá, hogy egy számjeggyel többet gépeltek a szükségesnél. Ez nem tűnt fel maguknak?
-Pedig ez kicsöngött...
-Melyik országban?!

Végül ismét győz a Jedi erő, nem térek át a sötét oldalra, pedig eljátszottam a gondolattal, hogy csupán az akaratommal megfojtom mind...Fizetek azt bebaszom úgy az ajtót, ahogy lehet. Felülök a bicajra, irány a kereskedő. Előadom neki az egész story-t, jót röhög, aztán elővesszük a gépet.
-Azért lefuttatok egy ellenőrzést.

És csodák csodája, látja a winchestert, csak rossz a fájlrendszer és emiatt nem indúl. És ezt nem valami extra programmal deríti ki, nem! Simán ott van minden MAC rendszeren! Hát akkor mi a faszt csinál ez a szervíz? Mi nekik a bevizsgálás? Mi tart két hétig? ÁÁÁH!
Újra feltesszük a rendszer, azóta is műkködik, aztán mondták, hogy az alsó házat (ami a szervízben 20eFt) rendbe lehet hozni ha szétszedem a gépem és a ifixit.com oldalon megvan rá a képes bemutató. Nagyon rendesek, tényleg megoldják a problémámat és nem kérnek végül pénzt sem, mert "ez csak természetes". Szóval a kereskedőm örökre belopta magát a szívembe, holott köze lehet a kavarhoz, de ezt már én végleg a szervízre kenem, mert ott minden volt, csak értelem nem... Ne járjatok így. Jah és szervíz előtt winchestert kivenni, akkumulátort kivenni és csak aztán beadni. 

4 komment

Címkék: mac apple magyaráz szervíz

A bejegyzés trackback címe:

https://hage.blog.hu/api/trackback/id/tr212488461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kino 2012.09.28. 09:41:02

vegyél valami normális számítógépet.

Hage 2012.09.28. 10:43:00

@kino: örülök, hogy neked csak ennyi jött át. Valójában nem is a szervíz volt a fasz.

kino 2012.09.28. 10:53:13

@Hage: miért, van másik szerviz is? na ugye.

Hage 2012.09.28. 12:08:22

@kino: Van azóta másik szervíz is. Igazából két év alatt eléggé jól kijött erről a mélypontról a szervízszolgáltatás. Sőt ha lehet azt mondani, a magán vállalkozású szervízek még korrektebbek és olcsók is. Ráadásul van, hogy néhzeted a javítást, így nem kell félni, hogy valamit el/kicsalnak a gépből. Bár azóta nem voltam szervízben a géppel. Az is igaz, hogy még akkor karácsonykor eladtam és vettem egy újabbat.
süti beállítások módosítása